Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Révész László

2012.04.01

 Révész László 1923-ban született Dunaföldváron egy asztalosmester nyolcadik gyermekeként. Születése után édesanyja vele és két lánytestvérével együtt elhagyta édesapját. A belvárosi iskolában végezte el az elemi osztályokat és a polgári után, tizenöt éves korában Budapestre ment szakmát tanulni. Első próbálkozásaként egy felvonószerelő vette magához, de nem járt sikerrel, majd 1938-ban kerékpár- és varrógép-műszerész tanuló lett. A tanulói szerződés ellenére - a feszült politikai helyzet miatt – nem tudta befejezni a szakmai tanulmányait. Végül a Csepel művekben esztergályos szakmunkásnak állt. Itt sem volt szerencséje, az első fizetésével együtt katonai (SAS) behívót is kapott és határvadász lett. Később alakulata feloszlott és kalandos körülmények között Szászországba került, ahol fogva tartották az amerikaiak. Mivel szövetségesként vett részt az ország a háborúban, csak 1946-ban jöhetett vissza. Utána visszakerült Csepelre, a gyárban dolgozott esztergályosként. Tanult a Magyar Iparfejlesztő Részvénytársaságnál, elvégzett egy munkaszervezői tanfolyamot és időelemzőként dolgozott, ami azt jelentette, hogy az ország különböző vállalataihoz kellett kijárnia hosszabb, rövidebb időre. 1953-ban, az Alumínium Gyárban dolgozott, amikor Sztálinvárosba küldték, mert meg kellett alakítani az öntödében a normaosztályt, és be kellett vezetni a normatechnológiát a Vasműben. 1956-ban elzavarták a Vasműből és két hónapig jövedelem nélkül élt családjával, majd amikor normalizálódott a helyzet az Acélműbe vették fel lakatosnak. 1957-ben ő lett a nagyolvasztó gyárrészleg munkaügyi vezetője és munka mellett elvégezte a technikumot és a főiskolát is. Munkaügyi feladatokat látott el a Vasmű több gyárrészlegénél is. Munkaügyi szempontból komoly kihívást jelentett neki a rostalemez üzem Budapestről Dunaújvárosba telepítése. 1983-ban a Minőségellenőrző és Anyagvizsgáló Főosztálytól (MEAF) munkaügyi vezetőként ment nyugdíjba. Több alkalommal megkapta a kiváló dolgozó elismerést, többször részt vett jutalomkirándulásokon. Fiatal nyugdíjasként a kiskertben sok időt töltött feleségével, majd eladta és autót vett, amellyel sokat kirándultak és tíz éven keresztül ismerkedtek az ország nevezetességeivel. "Ennek a vidám életnek feleségem halála vetett véget 1993-ban. Most a három gyermekem, nyolc unokám és két dédunokám mindenért kárpótol." Mindig is közel állt hozzá, de komolyabban csak a hatvanas évek óta foglalkozott az irodalommal. Három kis verseskötete jelent meg magánkiadásban. Versei megjelentek különböző irodalmi, művészeti lapokban, a Pengető és az Álomban, ködben, harmatban c. antológiákban is.  "A varjak" című verse az Ezredvég folyóirat címoldalára került. „Verseire a természeti képekben való megjelenítés és a feszültség optimista feloldására való törekvés jellemző.” 2010. október 23-án hunyt el Dunaújvárosban. 

Verseit , emlékét, irodalmi munkásságát szeretettel őrizzük.

(Bór János nyomán)

 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Július / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 39962
Hónap: 456
Nap: 21