Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kiss Kálmán: Borversek

Szüret

 

Emlékszem, puttony volt a hátamon,

édes, ragacsos szőlővel tele,

ámde a lányok és az asszonyok

vastag fürtöket raktak még bele.

 

Közben az összes foguk nevetett,

a tőkék között eliszkolt a bánat,

a venyigéken Ámor kuncogott,

s duzzasztgatta a blúzokat s gatyákat.

 

Húztuk a prést, és csurgott a gyönyör,

bár fáradtunk, föl-fölzengett az ének,

s a must illatú pincei homályban

combok, ágyékok olykor összeértek.

 

Ivott a hegy, dülöngélt és dalolt,

fütyült a közelítő zord időre,

tudta, a must addig átváltozik,

bor, diadalmas mámor lesz belőle.

 

 

    Feliratok egy borozón

 

Ha kicsi vagy, s az életed sivár,

e hordó előtt állj meg és igyál!

Ha megfogod a boros poharat,

kezded máris jól érezni magad.

Előtted vidám, csillogó bor áll,

te vagy erősebb és nem a pohár.

Ha legyőzöl még ötöt vagy hatot,

hatalmasra duzzad öntudatod,

és nagyra nősz, mint melletted a ház.

Téged többé senki meg nem aláz!

Míg az újabb poharat forgatod,

felnyúlsz, hogy megfogjál egy csillagot.

Olyan nagy vagy már, mint szemben a hegy…

A rendes ember ekkor hazamegy.

 

                                               *

 

Rosszkedvű vagy? Szerencsétlen? Árva?

Nézzél mélyen a boros pohárba!

Meglátod, hogy jó dolgod lesz itten,

melléd ül, s koccint veled az Isten.

 

 

 

    Bordal

 

Mint virághoz, úgy nyúlok a pohárhoz,

egy korty illatot emelek a számhoz.

 

Cseppek csengenek, ízek muzsikálnak,

megcsókolom fényszirmát a pohárnak.

 

Óvatosan, hogy mohón le ne nyeljem,

dajkálgatja a bor szent testét nyelvem.

 

Ámulva látom: a boros pohárból

villogtatja rám arany íját Ámor.

 

Bú, kín, gond, aggály mostan nem gyötör:

a mindenség egy pohárnyi gyönyör.

 

Feledve, hogy porból, sárból vagyok,

fölhörpintek három-négy csillagot.

 

Mint szentséget, úgy tartom poharam,

általa vagyok szebbik önmagam.

 

 

 

 

 

       Kéknyelű

 

Nőtermészetű, kényes, ritka fajta,

a Badacsony hegy lankáin terem.

Ősszel ékszerek a fürtöcskék rajta,

s ragyognak kéknyelű leveleken.

 

Az ég ha összes kegyét nekik adja,

s óv minden tőkét a szakértelem,

leheletédes lesz a bor zamatja,

s illata fénylik majd, mint a selyem.

 

A hegy fenséges ereje a borban,

aranyzöld színben ragyog poharam,

nóták, csókok pezsegnek minden kortyban:

 

királyi módon érzem jól magam.

Igyátok hát e fenséges nedűt,

a Badacsony kincsét, a kéknyelűt!

 

 

 

 

A szürkebarát dicsérete

 

Tízéves szürkebarátot iszom,

löttyintgetem, hogy lássam óarany

fényárnyait, és érezzem finom,

halk illatában mosolygó magam.

Múltat kortyolok, színes íz-zenét.

Nevetve halnak meg a poharak!

Ami egész volt, hullik szerteszét,

és cseng-bong-zeng a sok emlékdarab.

Öreg az este. Borospoharamban

lubickolnak az ég csillagai.

Feljött a Hold is, nem vagyok magamban,

ezüstjével fogok koccintani.

 Mint jogarát a király, úgy fogom

 kristálypohárban aranyló borom.

 

 

 

Somlói juhfark

 

Aranytűz van a számban és szívemben,

a Somló hegy vad, illatos bora,

mintha vadóc szép lány ülne ölemben,

akit feledni nem fogok soha.

A testemben s a lelkemben a vulkán

hajdani roppant ereje feszül,

a kitörések bíbor fénye hull rám,

a bazaltszikla is megrészegül.

A nyelvemen íz, mandulás, kesernyés,

poharam lángol, ugyan mi zavarna,

mámorba fojtja most a lét keservét

a tűzhányó bor, a fehér kadarka.

    Vidám lelkemben a kozmosz ragyog.

    Lehet, hogy Bacchus mostan én vagyok?

 

 

 

   Villányi oportó

 

Bársonyt iszom, vörös gyönyörűséget,

bíborló erőt, piros illatot.

Mindegyik kortyban igazság és élet,

boldog az elmém, szívem izgatott.

Nemcsak a nyelvem, a lelkem is bordó,

s a lét mámora is rőt, keserédes,

e bort nekem dajkálgatta a hordó,

hogy mennybe menjek, még két korty elég lesz.

Rubinok fénye ragyog a pohárban,

megszédülök, ha a mélyére nézek,

e szűk kicsiny kis tér ott lenn világnagy,

sosem voltak ily közel messzeségek.

    Mintha nem is lennék, lenni most oly jó,

elvarázsolt a villányi oportó.

 

 

Bor és sör

 

A sör nekem kesernyés és fanyar,

fintorgok kicsit mindig, ha iszom.

Bár nem taszít el tőle az iszony,

szomjam és ínyem inkább bort akar.             

 

Forró a nyár. Már-már ég az avar.

Mit is mondhatnék? Ilyenkor bizony

az olaszrizling az, ami finom.

Ide egy jeges nagyfröccsöt hamar!

 

De egyszer régen, még az ifjúkorban,

mikor egy hétig maltert, betont hordtam,

minden nap a zord vad munka után

 

a kocsmába dülöngtem be bután.

S mint ki mennyei jutalmat kapott,

gyönyörrel faldostam a sörhabot.

 

 

 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Június / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 38342
Hónap: 679
Nap: 31