Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 A nyolcvanas évek végén alakult meg a Pantaleon Kulturális Egyesület amelynek irodalmi szekciójaként működött a Versbarátok klubja.Aztán Egyesület megszűnt, de az irodalmi részleg a Versbarátok Klubja megmaradt és mindmáig működik.Voltunk a Rosti Pál iskolában, az Intercisa Múzeumban, a József Attila Könyvtárban, majd a Kortárs Művészeti Intézetben.Jelenleg a Rádióklub Hangulat Utcai helyiségében az alagsorban tevékenykedünk,ahol kellemes,jó körülmények között dolgozhatunk.Minden hónap második és utolsó szerdáján találkozunk, értékeljük a bemutatott alkotásokat, és közösen gazdagítjuk mesterségbeli tudásunkat.Eredményeinket időnként a Kortárs Művészeti Intézetben tárjuk nyilvánosság elé.1989 óta minden évben megünnepeltük a Költészet Napját, verssel,zenével,képzőművészettel.Év közben is vannak rendezvényeink, s több kiadványunk is volt már.Egykor folyóiratot is megjelentettünk,ezek egyike volt a Küllő.Antológiánk is megjelent 2000-ben Pengető címmel. Tagjaink nemcsak versesköteteket jelentettek meg,de sok neves antológiában, országos kiadványban,sőt az irodalmi rádióban is jelen vannak.Versbarátok vagyunk,de nem zárjuk ki a prózát,novellát sem.Egyik tagunk,Katus Ferenc írt egy roppant izgalmas értékes regényt.Ez a mű az emberiség ősvilágát ábrázolja rendkívüli tudással,elmélyültséggel és pszichológiai átéléssel. A regény kiadását semmilyen szervezet nem segítette, saját összefogásunk nyomán végül egy osztrák kiadó jelentette meg. Az ország távolabbi településeire is eljutottunk.A klub képviseletében én voltam például Kapolcson(ahol korábban a teljes Versbarátok klubja is jelen volt)aztán Bucsán,Csornán,s az Ördögkatlan fesztiválon,Villány környékén is feltűntem.Sikerült náhányszor a Magyar Televízióban is szerepelni. A Versbarátok Klubja szeretne a város kulturális életében folymatosan jelen lenni együtt és külön-külön is,meggyőzően bizonyítva a poézis hatalmát. A költészet a világ testi-lelki birtokbavétele,szellemi elsajátítása. Általa mélyebben,teljesebben éljük át a létezést,és gyönyörködve megtapasztaljuk lelkünk erejét,szépségét és szabadságát.Eszményképünket a francia Arthur Rimbaud fogalmazza meg a legtökéletesebben Kóborlásaim című versében.Ő egy különös költőcsavargó,aki a nyári,csillagos ég alatt az árokparton üldögél.Rongyos és éhes,nincsen semmije,lant helyett mégis a cipőfűzőjét pengeti,mégis boldog és szabad,mert otthon van a mindenségben.Ez a mi célünk is:Otthon lenni a mindenségben.Ezt az érzést,ezt az élményt csakis a versek világától kaphatjuk vissza.A költői szó a lelkünkben van,bárhol bármikor használhatjuk, általa kiteljesíthetjük létezésünket.

Kiss Kálmán

(Boór János interjúja nyomán)

 

 

Kasó László verse

2013.11.16

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Versek

Kasó László

2013.11.16

 

Rinyu Nóra

2013.07.12

 

Rinyu Nóra versei

2013.07.12

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Versek

Fazekas Imre Pál

2012.11.12

 

Kasó Tibor versei

2012.04.12

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Versek

Bölcsföldi Ferenc

2012.04.03

 

Kiss Kálmán versei

2012.04.02

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Versek

Boór János versei

2012.04.02

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Versek

Kasó Tibor

2012.04.02

 

Képgaléria

Angyali vendégség

Dátum: 2013.12.20
Fénykép: 22
Mappák: 0

Bemutató

Dátum: 2013.10.13
Fénykép: 6
Mappák: 0

Toronyváros

Dátum: 2013.12.13
Fénykép: 2
Mappák: 0

Ünnepeltünk

Dátum: 2013.04.14
Fénykép: 6
Mappák: 0
 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Június / 2018 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 38937
Hónap: 820
Nap: 7